ZURÜCKZEICHEN



LANDKARTE
Helyrajzi szám:
Közterület neve:
Közterület jellege:
Házszám:


|  Főmenü  |  KÖZSÉGÜNKRŐL  |  "Ruzsa Községért" díj kitüntetettjei
Nyomtatható verzió
A "Ruzsa Községért" díj kitüntetettjei

2010. év

SZÉKESI ISTVÁNNÉ (Született Nyári Piroska)

INDOKOLÁS

Általános iskolai tanlumányait Zákányszék-Alsón végezte. 1950-től Bordányban bolti eladóként, 1954. februártól 1954. decemberig, mint küldönc dolgozott Szegeden az Aszfalt és Útépítő Vállalatnál. 1955. februárjában kötött házasságot, melyből két fiúgyermeke született. 1956. március 1-től, mint általános adminisztrátor dolgozott az Üllési Tanácsnál. Családjával együtt 1966. október 1-től él községünkben.

A 60-as évek elejétől Pusztamérges- és Vidéke Takarékszövetkezetnél folytatta munkáját, először az Öttömösi kirendeltségnél, majd 1965. február 1-től Ruzsán, itt később kirendeltség-vezető lett. Ez idő alatt nagyon sok helyi és más településen élő ember bizalommal fordult hozzá pénzügyi problémáival, melyek megoldásában mindenkor empatikusan, de törvénytisztelően járt el. 1976. október 1-től a Pusztamérges- és Vidéke Takarékszövetkezet főkönyvelőjeként öregbítette Ruzsa község hírnevét a környező települések között. Ez a munkaköre 1976. december 21-i - az Üllés- és Vidéke Takarékszövetkezettel való egyesülés miatt megszűnt ugyan, de belső ellenőrként folytatta tevékenységét egészen 1986. márciusában történt nyugdíjazásáig.

Már aktív dolgozóként is, de főleg nyugdíjas évei alatt egészen mostanáig folyamatosan részt vesz községünk közösségi tevékenységében. Volt Szülői Munkaközösségi tag, tanácstag, bizottsági tag és több cikluson keresztül közreműködik a választási bizottságok munkájában. Hosszú ideig a helyi művelődési intézmény társadalmi vezetőségének tagjaként tevékenykedett, ehhez kötődően rendszeresen részt vett és vesz a Községi Könyvtár leltározási munkálatainak lebonyolításában. Az Önkormányzatnak a Virágos Magyarországért Mozgalomhoz történt csatlakozása, 1997 óta a település virágosítását aktívan támogatja. A Bíráló Bizottság tagjaként részt vesz a zsűrizésben, az értékelések elkészítésében és a díjak ünnepélyes átadásában. A közterületek szépítésében, az esztétikus községkép kialakításában tevékenyen részt vett a virágültetésben való tényleges közreműködésével. A Ruzsa Községért Közalapítvány tagjaként segédkezik a kerékpárversenyek lebonyolításában, a hulladékgyűjtési akciókban, a külföldi táncosok fogadásában. A Ruzsa Ifjú Büszkeségei című rendezvény szervezésében és lebonyolításában is élen jár. Legjelentősebb társadalmi tevékenységét azonban mégis a Ruzsai Polgárőr Egyesület gazdasági vezetőjeként fejti ki. A Polgárőr Egyesület 1992. december 9-i megalakulása óta kisebb megszakításokkal ellátja a könyvelési feladatokat, emellett elkészíti az adóbevallásokat, közhasznúsági jelentéseket és elvégzi az egyéb adminisztrációs munkákat. Mindezen tevékenységet maradéktalanul, pontosan, precízen és sikeresen oldotta meg. Kimagasló teljesítményt nyújt az egyesületi pályázati tevékenységek előkészítésében, tervezésében és lebonyolításában is. Az ebben az évben megalakult 50 év felettiek klubjában szintén tevékeny szerepet vállalt azzal, hogy részt vesz a vezetőség munkájában.

Mindezek alapján a település érdekében kifejtett több évtizedes, odaadó munkájáért Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete részére a Ruzsa Községért Díjat adományozta.

2008. év

SZEKERES ISTVÁNNÉ HATVANI JULIANNA

INDOKOLÁS

Az önkormányzat jogelődjénél, a Ruzsa Községi Tanácsnál 1987. december 1-jén kezdett dolgozni pénzügyi csoportvezetőként. Kettő évtizede látja el a nagy precizitást igénylő gzadálkodási feladatokat, s az irányítása alá rendelt csoport munkájának szervezését. Munkáját az igényesség és a pontosság jellemzi. A részben önállóan gazdálkodó intézmények vezetőivel jó munkakapcsolatot alakított ki, tisztelik.

Számtalan pályázat elkészítése fűződik nevéhez, melyek eredményeként az önkormányzat jelentős pénzügyi támogatásokhoz jutott. Fontos szerepet játszott a település szennyvízcsatorna beruházásának előkészítéseként a pályázati, közbeszerzési eljárásban, majd a beruházás pénzügyi lebonyolításában, a pénzügyi elszámolások pontos elkészítésében. Kiemelkedő színvonalon látta el az Európai Unió által támogatott beruházások pénzügyi előkészítését, lebonyolítását és a támogató hatóság felé történő elszámolások kidolgozását.

Tevékenyen közreműködött a "Virágos Faluért" mozgalom elindításában, fejlesztésében, hozzájárulva ezzel az esztétikusabb községkép kialakításához, a hazai és nemzetközi versenyeken elért jó eredményekhez, öregbítve ezzel Ruzsa község hírnevét.

Kiemelkedő szerepet vállalt a programköltségvetés 1999. évi bevezetésének előkészítésében, majd a testület elé kerülő előterjesztések elkészítésében. Ennek eredményeként az önkormányzat költségvetése az addigiaknál lényegesen informatívabb, s a laikus érdeklődőt is közérthetően tájékoztatja az önkormányzati feladatellátás formájáról, módjáról és költségeiről.

Munkájával nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az önkormányzat és intézményeinek gazdálkodása átlátható, szakszerű és törvényes. A 2001. január 1-jén bevezetett ISO 9001:2000 minőségirányítási rendszer működtetésében és részt vesz belső auditorként. Nagy felelősséggel járó feladatai tartósan jó színvonalú ellátásáért Szekeres Istvánné kettő évtizedes munkáját ismerték el e kitüntető díj adományozásával.

2007. év

SZABÓNÉ BIRINYI MÁRTA

INDOKOLÁS

Általános iskolai tanulmányait Tarnaszentmiklóson végezte, majd középiskolai tanulmányait az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium kémia szakán, ahol 1975-ben sikeres érettségi vizsgát tett. Ezután 1 évig Szegeden dolgozott, majd felvételt nyert az egri Ho Si Minh TKF biológia-pedagógia szakára. 1980-ban szerezte első diplomáját. 1983-ban végezte el a kémia szakot és kapta meg 2. diplomáját. A diploma megszerzése után 1 évig Dunaharasztiban, majd 1982-1984-ig Hevesen dolgozott az általános iskolában. 1984-ben házasságot kötött Szabó Mihállyal, akivel Ruzsára költözött szolgálati lakásba.

1984. augusztus 16. óta tanít a ruzsai Weöres Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában. Ruzsai tanítása alatt elvégezte a SZTE biológia szakát is. Szinte minden évben osztályfőnök volt. 1989-től igazgató-helyettesként is dolgozott, valamint 1992/93-as tanévben ő volt az iskola igazgatója. Igazgatósági munkája alatt zajlott a jelenlegi iskolaépület új szárnyának átadása. Ő szervezte meg az épület és udvar takarítását szülők és pedagógusok bevonásával. Irányította az átköltözést a lőtérről és az erdei iskolából. A szeptemberi tanévnyitón ünnepélyes között átadásra került az új épületszárny.

Tanít alsó és felső tagozaton egyaránt. Tanít környezetismeretet, kémiát, biológiát, de még technikát is. A tantestületbe igen hamar beilleszkedett, természetes, kedves egyéniségével, szakmai munkájávalk iérdemelte kollégái elismerését. Igazgatóhelyettesi és igazgató éveit kivéve végig munkaközösségi vezető és szakszervezeti vezető. Az iskolai munka minden területén átlagon felüli aktivitást mutat. Ősszel-tavasszal hétvégére kirándulást szervez Szegedre, vagy Budapestre. Rendszeresen vitte osztályait szabadidejében korcsolyázni, moziba, kirándulni Szegedre, illete az ország egész területére. Munkához való viszonya kifogástalan, bármilyen megbízatást szívesen elvállal, azt pontosan, határidőre teljesíti. Kimagasló eredményeket ért el tanítványaival az országos Hevesy György, a Meleg István, valamint a Currie kémia versenyen. Kémia versenyen nagyon szép eredményeket ért el, hogy csak elmúlt pár évet említsünk: Szekeres Levente 8. osztályban, Fodor Mercédesz 7. osztályban 4. lett a megyei Hevesy Gy. kémia versenyen. Szekeres Gergő 7.-8. osztályban is első lett a Meleg István, 3. illetve 4. lett a megyei Hevesy Gy. Versenyen, és 8. osztályban 1. lett a Currie versenyen, ahol Vörös Zita 3. lett.

Számos tanítványával szerettette meg a biológiát és a kémiát, akik közül többen, már egyetemen végeztek, vagy most járnak biológia, környezetvédelem vagy kémia szakra. Kormos Bernadett biológus lett, Szekeres Katinka környezetvédő szakra jár, Szekeres Levente, Fődi Tamás, Ollmann Andrea kémia tagozatra jár a Radnóti Miklós Gimnáziumba, Majoros Laura környezetvédő szakra jár a Tömörkény István Gimnáziumba.

Minden évben rendszeresen viszi tanítványait a Vöröskereszt által szervezett versenyekre is. Kiváló nevelői adottságokkal rendelkezik, munkája is ezt mutatja. Az eltöltött, több mint 20 év alatt a szülőkkel és a község lakosságával közvetlen, őszinte kapcsolatot alakított ki. Egyéni és emberi adottságai erre a pályára kiválóan alkalmassá teszik. Eddigi magas szintű oktató - nevelő munkájával sokat tett Ruzsa Község általános iskolai diákjaiért. Az ország számos helyén ismertette meg Ruzsa nevét. Szakmai munkáját Szegeden neves gimnáziumok ismerik el (Radnóti Miklós Gimnázium).

További pedagógusi munkájához ugyanilyen kitartó és lelkes munkát kívánunk!

2006. év

MÁRKUS IMRE

INDOKOLÁS

Általános iskoláit Ruzsán az Öregiskolában, majd a felső tagozatot az Erdei Iskolában végezte. Ezután Szegeden az Iprai tanuló intézetben műszerész szakmát tanult. Majd víz- és gázszerelő vizsgát tett.

Munkahelyei: A Csongrád megyei Építőipari vállalat Szeged, Szőregi és Algyői Tsz-ek, Szegedi Építőipari KTSZ. 1977-től kisiparosként dolgozik a községben. Családjával együtt 1985-ben költözött Ruzsára. Házasságából kettő fiú gyermeke született László - nős, családos fűtésszerelő a DÉLÉP-nél, Csaba nőtlen, a Volánnál autóvillamossági szerelő. 1987-től az akkori GAMESZ, majd a Polgármesteri Hivatal dolgozója 2003. október 1-ig - nyugdíjazásáig.

1970-es években kezdődött a bel- és külterületi házi vízrendszerek (csőkutak, hidrofórok, fürdőszobák és mellékhelyiségek) szerelése, melyeknek nagy többségét ő végezte. 1986-tól indult a községben a gázbekötési program, melynek több mint 60%-t ő végezte el a magán- és közületeknél egyaránt.

A '90-es évektől az öntöző rendszerek szerelése, telepítése is az ó feladatait növelte. Nagy gonddal és felelősséggel járt a gázkészülékek karbantartása, javítása. E tekintetben a nem hivatalos munkaideje január 1-től december 31-ig tartott, úgymond állandó ügyeletes volt, mert ezt a felelősségteljes munkát nem volt kire bízni. A községi háztartások és közületek víz- és gázszolgáltatása zavartalanságának biztosítása terén elévülhetetlen érdemei vannak. Az utóbbi időben is sokat dolgozott a tanyán élők egészségesebb életkörülményeinek (ivóvíz, fürdőszoba, stb.) biztosítása érdekében.

Hivatali munkája mellett a falu közösségéért elismerésre méltó társadalmi munkát végzett. Munkáját mindig lelkiismeretesen, igényesen, szolgálatkészen és garanciával végezte.

2004. év

HUSZTA ISTVÁNNÉ

INDOKOLÁS

Községünkben az első házi szociális gondozói körzetet 1976. szeptember 1. napján hozták létre. Ezt az új gondozási formát a külterületen élő idős, gondozásra szoruló polgárok ellátása érdekében vezették be. Főállású gondozónőként 1976. október 6. napjától Huszta Istvánnét alkalmazták. Munkáját mostoha körülmények között kezdte meg tekintettel arra, hogy a területi munka végzésére kezdetben egy kerékpár, majd később egy kismotor állt rendelkezésére. A jelentős tanyavilágban emberpróbáló munka volt ennek a gondozási formának a megismertetése, elfogadtatása, a konkrét gondozói munka végzése, hiszen az ellátás iránti igény gyorsan nőtt. Az egyedül élő idős polgárok részére bevásárlást, főzést, takarítást, mosást és ápolást kellett végezni, hatalmas területen, sokszor gyalog közlekedve a rossz állapotú földutakon, télen és nyáron egyaránt. 1978. január 1-től a második gondozói körzet kialakításával társat kapott e nehéz feladat ellátására, azonban a feltételek alig változtak. Később háztáji kocsival, majd saját gépkocsival járta a külterületet. Munkáját a rászorult időseken történő önzetlen segíteni akarás jellemezte.

Új feladatként jelentkezett számára az idősek gondozásának a házi szociális gondozást követő magasabb szintjének létrehozásában való közreműködés. Átadásra került a Szegedi út 8. szám alatt 1985. áprilisában a napköziotthonos ellátást és szállást biztosító öregek napköziotthona (ÖNO), amely később gondozási központ néven működött tovább. Huszta Istvánnét 1984. október 1. napjától nevezték ki az ÖNO vezetőjévé és elévülhetetlen érdemeket szerzett az intézmény felszerelésében, benépesítésében. A 10 fő bentlakó érdekében vállalta, hogy akkor egyedi megoldásként az intézmény folyamatosan - hétvégeken is - működjön, ami csak jelentős többletmunkával volt biztosítható. Az idősekért 1987. június 30-ig, nyugállományba vonulásáig dolgozott.

Áldozatos munkájával megalapozta az idősek ellátásának jelenlegi rendszerét, sokoldalú szociális ellátást.

2003. év

LOMB FERENCNÉ

INDOKOLÁS

Gazdálkodó szülők negyedik gyermekeként született, általános iskolába a Csorva- Új Általános Iskolába járt. Középiskolai tanulmányait a Rózsa Ferenc Gimnáziumban végezte 1959. és 1963. között. Itt érettségizett 1963-ban. Néhány hónapig dolgozott a Szegedi Kábelgyárban, majd képesítés nélküli nevelőként tanított Zákányszéken, Csengelén, a Ruzsai Öreg Csorvai Általános Iskolában és Péteriben. 1974. augusztus óta a Ruzsai Általános Iskolában tanít, 1976-ban államvizsgázott a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, magyar szakos tanári diplomát szerzett. A rendszerváltás óta napközis nevelő és hitoktató az első és második osztályban. Betlehemes játékok előadását szervezte igen sikeresen a rendszerváltás óta.

Mint napközis nevelő ideje nagy részét a gyerekekkel tölti és ez megmutatkozik a közte és a gyerekek között kialakult jó viszonyban. Tanítványait egyformán szereti és segíti, nagy örömére szolgál, hogy közülük olyanok kerültek ki, mint Dr. Börcsök Jutka jogász, Dr. Bánfi Tamás orvos, Horváth Zoltán TV producer, Kisapáti Angéla számviteli ellenőr, hogy csak néhányukat említsük.

2002. év

SÁDTNÉ PAPP IBOLYA

INDOKOLÁS

Óvónői pályáját 1976-ban szülőfalujában - Öttömösön kezdte. 1977.07.01. óta dolgozik jelenlegi munkahelyén a ruzsai Napköziotthonos Óvodában. 1979-ben felsőfokú óvónői képesítést szerzett a Szarvasi Óvónőképző Intézet levelező tagozatán. Első alkalommal 1980-ban bízták meg az óvoda vezetésével, azóta Ő áll az intézmény élén. A felsőfokú képzés kiegészítéseként 1998-ban szerzett óvodapedagógusi, majd 2000-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán közoktatás vezetői diplomát.

Vezetése alatt az óvoda nagyon sokat fejlődött. Kiemelt szerepe volt az óvoda bővítésében, a 4. csoport létrehozásában. Hét éve irányítja, szervezi a jótékonysági bálakat, melynek bevételéből sor került a játszótér jáékainak bővítésére, az óvoda berendezéseinek igen látványos fejlesztésére. Évek óta az óvoda javát szolgáló sikeres pályázatokat ír. 2000. évben 730 ezer, 2001-ben 250 ezer forint értékben nyert a Csongrád Megyei Közoktatási Alapítványtól eszközbeszerzésre és továbbképzésre.

A helyi Gyermekjóléti Szolgálat kialakításában részt vett. 2 évi kemény munkával elfogadtatta a közvéleménnyel, s kiemelkedő eredményeket ért el az arra rászorulók körében. Jelenleg is aktívan részt vesz a szolgálat munkájában.

A községi rendezvények szervezésében, segítésében munkájára mindig lehet számítani. Több sikeres pályázatot írt, például 2 évig fedezhető volt a logopédiai szakellátás. A Képviselő-testület ülésein meghívottként rendszeresen részt vesz, a Szociális-, Egészségügyi- és Kulturális Bizottságban bizottsági tagként aktívan részt vesz.

Szakmai elhivatottságát, tudását nem csak községünkben ismerték el, hiszen vezetője volt az 1990-ben Mórahalom körzetéhez tartozó vezető óvónői munkaközösségnek, mely önszerveződő munkaközösségként működött. Ennek utódjaként alakult meg 1999-ben a 10 szomszéd település óvódáit magában foglaló Óvodák Kistérségi Egyesülete, melynek vezetésével ismét Őt bízták meg.

Elhivatottságával, hivatásszeretetével negyedszázada az óvoda és Ruzsa község javát szolgálva munkálkodik, melyn elismeréseként 2002. évben Ruzsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete a "Ruzsa Községért" díjat adományozta részére.

2000. év

FARKAS ANDRÁS

INDOKOLÁS

Munkásságát a községi tanácsnál 1951-ben kezdte, vb. titkárként, mely feladatkört 1974-ig látta el. Ettől az időponttól kezdődően igazgatási csoportvezető volt, majd 1983-tól 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig GAMESZ vezetőként dolgozott. GAMESZ vezetőként nevéhez fűződik a mentőállomás kivitelezésének irányítása, az óvoda bővítése-fűtéskorszerűsítése, és az egészségház működésének beindítása.

Szervezte és konkrét munkavégzéssel segítette a települése gázellátásának megvalósításáat. Sokat tett a fiatalok szabadideje hasznos eltöltésének megteremtéséért. Kisebb megszakításokkal 1965-től az Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke. Évtizedek óta vezetője és szervezője a községben működő Körzeti Szabadidő Sportegyesületnek, illetve jogelődjeinek. A rádió amatőrök irányításával országos hírnévre tettek szert.

Tevékeny közreműködésével alakult a községben 1990-ben a helyi Polgárőr Egyesület, melynek 2000-ig elnöke volt, s a vezetőség tagjaként jelenleg is segíti az egyesület munkáját.

A település civil szervvezeteiben több évtizeden keresztül végzett aktív munkájával öregbítette a település jó hírnevét, ezért Farkas András részére a képviselő-testület 2000. évben a magyar államalapítás Millenniuma és a község önállóvá válásának 50. évfordulója alkalmából a "Ruzsa Községért" díjat adományozta.

LÁBECZ LÁSZLÓ

INDOKOLÁS

Közigazgatási pályafutását 1973. február 15-én Ásotthalmon a községi tanácsnál kezdte, majd a Csongrád Megyei Tanács VB. Szeged Járási Hivatalánál dolgozott pénzügyi főelőadóként. A Ruzsa Községi Tanács 1979. június 1-i hatállyal vb. titkárrá, majd pályázat útján 1990. november 8-án Ruzsa Község Képviselő-testülete jegyzővé nevezte ki.

Fontos feladatának tekintette a helyi közigazgatás személyi állománya felkészültségének javítását, a közigazgatás korszerűsítését, az igazgatás szolgáltató jellegének erősítését, az állampolgárok problémáinak megoldását a hatósági munkában is. Jelentős szerepet töltött be a ruzsai székhelyű igazgatási társulások létrehozásában, működtetésében.

Precíz, színvonalas munkáját nem csak a település lakossága, hanem a környező települések és a megyei közigazgatási szervek vezetői is elismerik. Több községben kérték fel jegyzői helyettesítésre. A belügyminiszter felkérésére 1994. január 1-től az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság tagja, 1998. november 1-től az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság Önkormányzati szakbizottságának tagja. Rendszeresen részt vesz az önkormányzatiés a dekoncentrált szervek köztisztviselőinek közigazgatási vizsgáztatásában.

Működése alatt a polgármesterrel közösen, több jelentős fejlesztést valósítottak meg. A község gázellátása, szennyvíztisztító kialakítása, Egészségház létesítése, Mentőállomás, Bölcsőde, Idősek Klubja, útépítések, Polgármesteri Hivatal dísztermének kialakítása, iskola épületének bővítése, Védelmi- és Turisztikai Központ létrehozása, stb. E fejlesztések megvalósítását pályázatok készítésével, szervező, koordináló munkájával segítette. Irányításával több intézmény átszervezése és új feladatok ellátásának megszervezése valósult meg: művészeti iskola létrehozása, gyermekjóléti szolgálat, falugondnoki ellátás, vízmű üzemeltetés.

Tanácsadással segíti a civil szervezetek működését, valamint tevékenyen részt vett megalakításukban (Ruzsa Községért Közalapítvány, "Intelligens Faluért" Egyesület, Homokháti Jegyzők Egyesülete).

A községnek a romániai Magyardécse és Árpástó településekkel létrejött testvérkapcsolata kialakításában és koordinálásában jelentős szerepet vállalt. Kiemelt jelentőséget tulajdonít a lakosság tájékoztatásának az önkormányzati feladatokról, döntésekről és azok megvalósításáról, ezért a Ruzsai Hírekben - melynek alapítását 1992-ben kezdeményezte a képviselő-testületnek - rendszeres tájékoztatást ad ezekről.

Helyi közigazgatási vezetőként a település érdekében több mint két évtizeden át végzett magas színvonalú munkájáért Ruzsa Község Képviselő-testülete a magyar államalapítás Millenniuma, valamint a település önállóvá válásának 50. évfordulója alkalmából 2000. évben Lábecz László részére a Ruzsa Községért díjat adományozta.

1999. év

SÁRKÖZI ZOLTÁN

INDOKOLÁS

Sárközi Zoltán Tanár Úr 1962. szeptemberétől lakik családjával Ruzsán. 1962 és 1965 között a Ruzsa Ruki II-es iskolában tanított. 1965 szeptemberétől 1976-ig a Ruzsa Honvéderdei iskolánál tanította a felső tagozatosokat: ötödik osztálytől nyolcadikig. A felnőttek részére a dolgozók esti iskoláját szervezte meg. Tíz év alatt több mint 90 ember végzett ezen a tagozaton.

Emellett a külterületi iskola környékének villamosítását szervezte és irányította. Így közel 30 tanyához jutott el a villamos áram. Mint népművelési ügyvezető, a környék nevelési, oktatási és kulturális központjává tette iskoláját.

1975-től a községi belterületi iskolánál dolgozott igazgató-helyettesként. Később - kiváló szervezőképességét elismerve - iskolaigazgatóvá nevezték ki. A megszűnő tanyasi iskolák tanulóit, nevelőit a menetrendszerű autóbuszjáratok beállításával sikeresen helyezte el a központi iskolában, melyhez Papp János VB elnök hathatós segítséget nyújtott. A tantestületben fokozatosan növelte a szaktanárok arányát; a szakos órák aránya az új iskolában már elérte a 90%-ot.

Az iskola magas színvonalát jelzi, hogy a továbbtanulók a középiskolákban, szakmunkásképző intézetekben eredményesen folytatták tanulmányaikat. Számosan főiskolákon, egyetemeken tanultak és tanulnak tovább.

Iskolaigazgatói megbízásának lejárta óta - szakképesítésének megfelelően - a biológia és földrajz tantárgyakat oktatja: a tanterv mellett a média naprakész információit is feldolgozva.

A polgármesteri hivatal felkérésére, hosszú idő óta a községi választási bizottság közmegbecsülésnek örvendő elnöke.

Mindezek alapján Ruzsa Község Képviselő-testülete 1999. évben Sárközi Zoltán Tanár Úr részére a községben 37 éven át kifejtett magas színvonalú pedagógiai tevékenységéért "Ruzsa Községért" díjat adományozott.


Létrehozás dátuma: 2009. március 23.
Utolsó módosítás dátuma: 2010. június 07.