ZURÜCKZEICHEN



LANDKARTE
Helyrajzi szám:
Közterület neve:
Közterület jellege:
Házszám:


|  Főmenü  |  ÖNKORMÁNYZAT  |  KÉPVISELŐ-TESTÜLET
Nyomtatható verzió
Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Jegyzője

Dokumentumok:

A képviselőtestület létszáma 10 fő.

Bemutatkozások:

Sánta Gizella polgármester

"1966. 12.23-án Szegeden születtem. A középiskolai évek kivételével mindig Ruzsán tanultam, dolgoztam, egyszóval: éltem, ami bizonyítja, hogy jól ismerem a falumat. Első munkahelyem a Népszabadság MgTSz volt, majd az általános iskolában napközis tanárként dolgoztam, ezt követte a művelődési ház, ahol szabadidő-szervező voltam. A Napköziotthonos Óvodában helyettesítő óvónőként 2 évet töltöttem el. A CsMÖ Napsugár Otthonának bővítése után itt helyezkedtem el mentálhigiéniás-munkatársként 2006. október 1-ig, polgármesterré választásomig. Munkahelyeim jó alapot szolgáltak ahhoz, hogy polgármesterként jobban átláthassam intézményeink működését és konstruktív döntéseket hozhassak érdekükben. Férjemmel, fiammal és lányommal élünk ruzsai családi házunkban, aktívan részt veszünk településünk közösségi életében. Tagja vagyok a Ruzsai Egyházközségnek, az Intelligens Faluért Egyesületnek, pártoló támogatója a Baráti Kör Egyesületnek. Szabadidőmben szívesen kirándulunk, túrázunk.

Polgármesterségem iránymutatója a következő bölcsesség:

"Gondolkodj cselekvő emberként és cselekedj gondolkodó emberként!" /Bergson/

Időnkét viszont szükségesnek tartom David Lloyd George ajánlatát:

"Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek. Két kis lépéssel nem jutunk át a szakadékon!"

Lábecz László címzetes főjegyző

"1954. június 4-én, Komlón születtem. A középiskolai tanulmányaimat Nagykanizsán folytattam, míg igazgatás-szervező diplomámat Budapesten az Államigazgatási Főiskolán szereztem. A közigazgatásban 1973 óta dolgozom, először Ásotthalmon a községi tanácsnál dolgoztam, majd ezt követően a Csongrád Megyei Tanács VB Szegedi Járási Hivatalánál pénzügyi főelőadóként alkalmaztak. 1979. június 1-jén kezdtem el dolgozni a Ruzsa Községi Tanácsnál VB titkári beosztásban, majd 1990. november 8-án pályázat alapján Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete jegyzővé nevezett ki. 1999. május 13-án eredményes közigazgatási szakvizsgát tettem. a belügyminiszter felkérésére 1994. június 1-től az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság tagja, majd pályázat alapján 1998. november 1-től az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság Önkormányzati Szakbizottságának tagja lettem. Azóta rendszeresen részt veszek a köztisztviselők és ügykezelők vizsgáztatásában. Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2000. május 1-jén a "Ruzsa Községért" kitüntető díjat, 2006. májusában a Magyar Kizgagaztási Kar elnöksége a "Magyar Közigazgatásért" díjat, majd 2007. július 1-jén a Ruzsai Képviselő-testület kezdeményezésére a belügyminiszter előterjesztésére a mininszterelnök címzetes főjegyzői címet adományozott részemre.

Fontosnak tartom, hogy jól képzett szakember-gárdával az önkormányzati feladatok ellátását, az ügyfelek problémáinak megoldását minél magasabb színvonalon, hatékonyan valósítsuk meg. Ennek érdekében fejlesztettük folyamatosan a hivatal tevékenységét, 2001-től ISO 9001:2000 Minőségirányítási Rendszert vezettünk be, majd 2004-től az Európai Unióban kidolgozott Közös Értékelési Keretrendszert honosítottuk meg. Minőségfejlesztő tevékenységünket és szakmai munkánkat elismerve 2008. évben pályázat alapján a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter a "Magyar Közigazgatási Minőség Díj"-at adományozta a Polgármesteri Hivatal részére."

"Az életnek értéket csak a szolgálat adhat,

amellyel az emberek ügye felé fordulunk." /Márai Sándor/

Gárgyán Imre alpolgármester

Gárgyán Imre vagyok, 1961-ben születtem Ruzsán, azóta is itt élek két lányommal és feleségemmel. Az általános iskola után Szegeden az Erdészeti Szakközépiskolában érettségiztem. 1979 óta a helyi szövetkezetben dolgozom, különböző beosztásokban. Először brigádvezetőként alkalmaztak, a katonaság után üzemegység-vezető lettem. Munkámhoz tartozott a Ruzsa 1.-439. számig terjedő tanyákon a gépi szolgáltatás megszervezése és a szövetkezet növénytermesztési munkáinak irányítása. 1984-től sertésfelvásárlóként dolgoztam, így majdnem minden tanyához és belterületi lakóházhoz eljutottam. Jó helyismeretemnek köszönhetően felkértek a szövetkezet földügyeinek az intézésére. Időközben árufuvarozó vállalkozó szakvizsgát szereztem, így lettem gépjármű-ügyintéző és műszaki raktáros. Az 1993. évi II. törvény megjelenése után megválasztottak a földkiadó bizottság elnökének. Jelenleg a ruzsai benzinkúton kútkezelőként dolgozom. A családalapítást megelőzően aktívan sportoltam, atletizáltam és a helyi futballcsapatban játszottam.

Társadalmi funkcióim: 18 évet voltam települési képviselő. A helyi szőlőtermesztők a Hegyközség elnökének választottak, a vadászok pedig a társaság titkárának. A Képviselő-testület több mint 2 éve választott alpolgármesternek.

Bálint Mátyás képviselő, az Ügyrendi Bizottság és a Pénzügyi Bizottság tagja

Dr. Bánfi Tamás képviselő és a Szociális-, Egészségügyi- és Kulturális Bizottság tagja

1967. április 16-án születtem Szentesen. Szüleimmel 1969-ben költöztünk Ruzsára, ahol azóta is állandó lakos vagyok. Három testvérem van. Általános iskolába Ruzsán jártam. Középiskolai tanulmányaimat a JATE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban végeztem, 1985-ben érettségiztem. Orvosi diplomámat 1991-ben Szegeden, a Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen szereztem meg. 1996. decemberében szakvizsgáztam belgyógyászatból. 1998 óta praktizálok háziorvosként Ruzsán. 1998 óta vagyok tagja Ruzsa Község Képviselő-testületének, 2006. ősze óta mint a Szociális-, Egészségügyi- és Kulturális Bizottság tagja. 2002. tavaszától a Fidesz Ruzsai Alapszervezetének elnöke vagyok. 2006 őszén lettem tagja a Csongrád Megyei Közgyűlésnek, ahol a Szociális, az Egészségügyi és a Pénzügyi Bizottság tagja vagyok. 2008. február 1. óta a Szegedi Tudományegyetem foglalkozás-egészségügyi szakorvosa vagyok. Eddigi életem során azért tanultam és dolgoztam, hogy környezetemnek, szűkebb pátriámnak minél többet segíthessek. Szeretek itt élni, bárhol járok a világban, mindig azzal térek haza, hogy a legjobb mégiscsak itthon, Ruzsán.

Elérhetőségem: 6786 Ruzsa, Fő u. 2. Telefon: 06-30 409-4463

"Senki sem választhatja el hajóját attól a víztől, amelyen úszik." /Schiller/

Borbás Istvánné képviselő és a Pénzügyi Bizottság tagja

1950. szeptember 23-án születtem Szegeden, Ruzsán élek férjemmel, Borbás Istvánnal. Két gyermekem van és egy unokám. 1994-től vagyok önkormányzati képviselő, a Pénzügyi Bizottság tagja. Alapító tagja vagyok az Intelligens Faluért Egyesületnek. Több éven keresztül a virágos falu mozgalom értékelő bizottságának is tagja voltam. A közösségi rendezvényeket munkámmal és lehetőségem szerint anyagilag is támogatom.

Sokat köszönhetek Ruzsa község lakosságának azért, hogy ennyi éven keresztül bizalmat szavazott nekem. Ezért munkálkodom azon, hogy a községünk előrébb jusson, valamint hogy az itt élő emberek életkörülményei minél kevésbé maradjanak el a városi lakosságétól. A hozzám fordulóknak igyekszem legjobb tudásom szerint segíteni, tanácsot adni problémájuk megoldásához. A fiataloknak és a még aktív korúaknak pedig üzenem, hogy a boldogulásuk érdekében sohasem késő tanulni, szakmát változtatni. Mindig legyen életcéljuk, amiért érdemes mindennap "harcba szállni".

Elérhetőségem: 6786 Ruzsa, Paprika utca 5. Telefon: 06 70 512-4551

Tanulmányaim: 1957-1965: Zákányszék-Vágó, általnos iskola; 1965-1969: Közgazdasági Szakközépiskola Szeged (érettségi+könyvelő, statisztikus, tervező); 1982: Költségvetési szakos vizsga, Szeged; 2004: Kommunikációs tréning, Szeged; 2005: Ingatlan-nyilvántartási ügyintéző, Csongrád Megyei Földhivatal.

Munkahelyeim: 1969-1980: Szegedi Konzervgyár (adminisztrátor); 1980-1983: Ruzsai Általános Iskola (gondnok); 1983-1992: GAMESZ Ruzsa (pénzügyi előadó); 1992-1993: Munkanélküli; 1993-2000: Polgármesteri Hivatal Ruzsa (földkiadási ügyintéző) közhasznú foglalkoztatott - évente munkanélküli; 2001-2007: Szegedi Körzeti Földhivatal (ingatlan-nyilvántartási ügyintéző); 2008-tól nyugdíjas (38 év szoglálati idő után)"

Haskó Zsolt képviselő és az Ügyrendi Bizottság elnöke

Ollmann-né Lovászi Ágnes képviselő és az Ügyrendi Bizottság tagja

"1962. szeptember 7-én születtem Szegeden. Iskolai tanulmányaim befejezése után kerültem pályakezdőként Ruzsára. Hat évig ingáztam Szegedről autóbusszal, majd 1988-ban igazgató-helyettes lettem az iskolában. Két gyermekem születése után megpályáztam az iskola igazgatói állását, melyet elnyertem, ekkor költöztem családommal Ruzsára, ahol azóta is élünk. Szeretünk itt lakni, részt venni a falu életében. A jelenlegi képviselői ciklusom a harmadik. Fontosnak tartom, hogy a községben az intézményeket fenntartsuk, a község tanulóinak ne kelljen másik településre járni iskolába. A község lakosainak élete minél jobb, szebb és biztonságosabb legyen. Az iskolai oktatással elősegítsük, hogy tanulóink minél magasabb színvonalon sajátítsák el a tananyagot és az életben is megállják helyüket.

Munkámban fontosnak tartom Arany János idézetét: "

"Hajt az idő, nem vár, ha felülünk felvesz, ha maradunk nem vár."

Pappné Tímár Teréz képviselő és a Szociális-, Egészségügyi- és Kulturális Bizottság elnöke

"Pappné Tímár Teréz vagyok, férjemmel és 6. osztályos fiammal a község külterületén lakom. Fontosnak tartom a külterületi lakosság életminőségének javítását, szintentartását. A ruzsai Hétszínvirág Óvodában dolgozom óvodapedagógusi munkakörben. 2006. október 1-től önkormányzati képviselő vagyok. Támogatom azokat a kezdeményezéseket, amelyek a község lakosainak a javát szolgálják (rendezvények, fejlesztések, beruházások).

Helyi lakosként tudom, hogy az összefogásnak nagy ereje van, remélem ez még tovább gyarapszik és mindannyiunk közös érdekét szolgálja majd."

Sádt Ede képviselő és a Pénzügyi Bizottság elnöke

"Sádt Ede vagyok, 1956. január 11-én születtem Üllésen. Családommal Ruzsán, a Napsugár u. 7. szám alatti családi házunkban élek. Feleségemmel - aki a helyi óvoda vezetője - három gyermeket nevelünk. A legidősebb már önálló életet él, a középső gyermekem utolsó éves egyetemista, a legfiatalabb pedig első éves gimnazista. Harmadik ciklusban vagyok képviselő, ebben a ciklusban a Pénzügyi Bizottság elnöki tisztségét töltöm be. Az előző ciklusban a Vízi-közmű Társulat elnökeként és a Szociális-, Egészségügyi- és Kultúrális Bizottság elnökeként tevékenykedve szolgáltam a falu érdekeit. Nagyon nagy eredménynek tartom, hogy ez idő alatt sikerült véghezvinni a falu csatornahálózatának kiépítését. A településen a Délmagyarország című napilap kézbesítőjeként ismernek.

Képviselői munkám során az intézményhálózat megtartását és korszerűsítését, a szomszéd településekkel való együttműködést, a kül- és belterületi lakosság életkörülményeinek javítását, a civil szervezetek támogatását és a környezetvédelmet tartom a legfontosabbnak."

Dr. Szanka János képviselő és a Szociális-, Egészségügyi- és Kulturális Bizottság tagja

"Szanka János vagyok, 40 éve dolgozom Ruzsán mint állami, majd hatósági állatorvos. Társadalmi megbízatásom 1973-ban kezdődött, tanácstagnak, VB (végrehajtó bizottsági) tagnak, Hazafias Népfront Községi Bizottság elnökének választottak, majd a Vöröskereszt vezetésével bíztak meg. A szakmai elvárások mellett nagy igyekezettel végeztem társadalmi feladataimat is, melyek a lakossággal jól együttműködve sikeresek voltak, melyet az akkori községi vezetés is elismerésben részesített. 1998-ban alakult a Ruzsai Baráti Kör, többszörösen meghívtak tagjaik közé. Mint nonprofit civil szervezet - programunk falunk fejlesztésének, környezetvédelmének segítése, népi hagyomány világának megőrzése, ápolása és továbbadása. VII. alkalommal szerveztük a Ruzsai Hagyományőrző Lakodalmast, egyre nagyobb látogatottság mellett - kettő éve önkormányzati együttműködéssel! Meghívtak már vidéki falunapokra, és a III. Lovas Világtalálkozón is sikerrel mutatkoztunk be.

Alapgondolatom: a közösségi élet minél hatékonyabb segítése.

Egyesületünk íratlan "alapszabálya" a szeretetre, barátságra, segítésre és jó közösségi szellemre épül!"


Létrehozás dátuma: 2006. augusztus 23.
Utolsó módosítás dátuma: 2010. március 17.